Gyors olajcsere – világító hibalámpa
Egy mai korszerű autó motorolaj cseréje esetén már nem elegendő csak az olajat leengedni és az olajszűrőt kicserélni. Autószerelő kollégánknak az olajcsere alakalmával műszeres diagnosztizálással vissza kell állítani a szerviz kijelző rendszer érzékelőjét. Így tudja a rendszer számolni és jelezni, hogy mikor esedékes a következő olajcsere.
A legtöbb autóban, évente érdemes a motorolajat – a megtett kilométerek számától függetlenül – egyszer kicseréltetni. Az autóban lévő olaj akkor is öregszik, ha nem mégy annyi kilométert évente, mint amennyi az olajcseréhez meg van adva. Kivételt képeznek azok az autók, amelyeknél a motor igénybevételének megfelelően a számítógép figyeli – és a műszerfalon megjelenő figyelmeztetéssel jelzi- az aktuális csere idejét.
A megfelelő olajszintet a motorban az olajnívó pálcán ellenőrizheted le. A nívó pálca maximum és minimum jelölése között kell lenni az olajszintnek. Ha alacsonyabb az olajszint, emelkedőn, vagy lejtőn nem ér bele az olajba az olajszivattyú, így olaj – kenés – nélkül működik az autó motorja, ami komoly károsodáshoz vezet. Amennyiben túl magas az olajszint ez a szimeringeket károsíthatja.
Fáradj be autószervizünkbe – Debrecen Hétvezér utca 7 szám alá – és díjmentesen ellenőrizzük, amennyiben szükséges, beállítjuk az olajszintet. Olajcsere esetén Debrecenben az alábbi kedvező árú olajcsere csomagokkal állunk rendelkezésedre:
1Az olajcseréhez szükséges mennyiségű olaj, – kiváló minőségű, autógyártók által jóváhagyott motorolaj kerül autódba. Így elkerülheted az olcsó, kommersz olajok által okozott gyors motorkopásokat, koksz lerakódásokat.
21 db minőségi olaj szűrőt. Csak olyan szűrőket használunk, amiről tudjuk, hogy minden körülmény között kiválóan eleget tud tenni a legfontosabbnak, – a tökéletes szűrésnek.
3 A munkadíjat és természetesen a leengedett fáradt olaj és szűrő szakszerű környezetvédő kezelését, ártalmatlanítását.
4 Ingyenes átvizsgálást – megvizsgáljuk szemrevételezéssel autód állapotát. A meglévő, vagy esetlegesen hamarosan várható hibákra árajánlatot adunk, így előre tervezheted az esetleges költségeket.
| Benzines autó 2000 ccm-ig (olaj + olajszűrő + munkadíj) | |
| 10W/40 olajjal | 5W/40 olajjal |
| 12.990 Forint | 15.990 Forint |
| Dízel autó 2000 ccm-ig (olaj + olajszűrő + munkadíj) | |
| 10W/40 olajjal | 5W/40 olajjal |
| 15.990 Forint | 18.990 Forint |
A 10W/40 olajat 150.000 km feletti motorokba javasoljuk!
A speciális olajokat igénylő autókhoz (pl: PDTDI) az olajcsere csomag árak nem érvényesek.
Akciós árainkból további kedvezményt nem tudunk biztosítani!
Miért érdemes motor beltértisztítót használnod olajcsere alkalmával?

A jobb oldali képen látható annak a motornak a belseje, amibe olajcsere alkalmával rendszeresen beltértisztító adalékot öntöttek. A motorban üzemeltetés során olaj koksz lerakódás keletkezik, melynek eltávolításában segít az adalék.
Az adalékot a régi olajhoz öntjük és a motort így járatjuk 20 percig. Ez idő alatt az adalék feloldja a lerakódásokat, melyeket a fáradt olajjal leengedünk a motorból. Az új olaj így már egy megtisztított felülettel érintkezik, ezáltal sokkal tovább marad tiszta és hosszabb élettartamot biztosít a motornak.
Márkafüggetlen autószervizünk tagja lett az Autofit országos szervizhálózatának. Ha útközben gond lenne az autóddal, Európában közel 4000 szerviz áll rendelkezésedre, ahol biztonságos segítségre számíthatsz.
Bízd ránk autód műszaki vizsgáját Debrecenben és mi garantáljuk a sikeres műszaki vizsga eredményét.

